Kórház

...

*hamar beértünk a kórházba. eszeveszett gyorsasággal vezettem. Patriciának adtak fájdalomcsillapítót, és egy kis nyugtatót is. mikor már lenyugodott és a fájdalmai nagy része megszűnt akkor elaludt... a végül bejött a doki a kórlappal. én felálltam, s kezet ráztam vele.*-Üdvözlöm Doktor Úr. Minden rendben vele?*kérdeztem aggodalmasan, majd elvettem a kezem.*-Még semmi biztosat nem mondhatok, Mr. McCartney. Nem tudjuk, hogy mitől jöhettek ki ezek a fájdalmak a lányban, de még bent tartjuk egy ideig, amíg meg nem tudjuk, hogy mi a gond. De ön hazamehet, itt állandó megfigyelés alatt tartjuk. Nem történhet semmi gond amíg távol lesz.*mondtam a Doki. Ránéztem Patra és tudtam, hogy ő sem szeretné, hogy elmenjek, legalábbis nagyon reméltem, hogy nem szeretné.*-Inkább itt maradnék, ha nem túl nagy gond.*mondtam és a doktorra néztem. ő bólintott, és már ki is ment. még ott álltam pár percig Patricia lábánál, aztán leültem a kis székbe, ami az asztal mellett volt.*

* Lassan kinyíltak a szemeim, majd körül néztem a teremben. Majd álmosan felszólaltam.*
- Hol vagyok? * Ujjammal megfogtam a már betapasztott sebemet a homlokomon.*

*lassan én is elaludtam, s arra ébredtem, hogy Pat beszél. lassan feltápászkodtam és odamentem hozzá*-Nyugi Pat. Kórházban vagy. Nagyon rsszul néztés ki a szobában ezért behoztalak.*mondtam, s egy puszit nyomtam feje búbjára*

* A fejemnél az ágy meg volt már emelve, de én azért feljebb csúsztam, és a takarót a derekamig lehajtottam. Láttam amint kórházi ruha van rajtam.Rájöttem, hogy bent tartanak biztos ha rám adták.*
- Ezt ki adta rám, És meddig kell itt lennem? *Kérdeztem kicsit összezavarodottan.*

-A nővérek átöltöztettek. Nyugi semmit sem láttam*mentegetőztem felemelt kézzel*-És nem tudom. A Doktor úr sem tudja, hogy mi történhetett veled, ezért bent tartanak vizsgálatokra. DE nyugi sem sem csinálnak az engedélyed nélkül. Jah és még egy dolog, ha szeretnéd elmehetek. Hisz az én hibám, hogy idekerültél.*mondtam megbánóan*

- Mi nem? Miért lenne a te hibád? *Néztem kissé grimaszolva.*
- Nem a te hibád. Az autós hibája, hogy ivott. És a vörös hajú lány. Ő csak rajong érted. Biztos nem direkt lökött ki. Ha igen is csak veled akart lenni mert szeret. *Majd vissza döntöttem hátamat az ágy támaszára.*

1x is. Ők nem szeretnek csak rajonganak értem, amit nem szeretnék.. 2x. Az én hibám volt, mert a lány Érterm rajongott, és, ha nem rajongott volna Értem akkor nem is lökött volna ki az útra, és az Autós nem ütött volna el és nem lennél Most itt.*erősítettem meg egy pár szót, hogy világos legyen neki az Én szem szögömből ez a történet*

- Én értelek. De nem a te hibád. És maradjunk ennyiben. Viszont...*Néztem rá az órámra.*
- Véletlenül nem most van próbátok? *Néztem kissé kíváncsian.*
- Nem akarom, hogy azt higgyék a barátaid elloplak tőlük.

-Te fontosabb vagy nekem, mint bárki más ezen a világon.*mondtam, majd lágyan megcsókoltam...a csók hosszú volt és érzelmes, de utána bejött a nővér. lassan felemeltem a fejem és egy mosoly jelent meg az arcomon*Ezt sose feledd*suttogtam a fülébe, majd felegyenesedtem, s arrébléptem Pattől, hogy a nővér elférjen miközben megnézi Pat állapotát.

- Jól drágám hogy van a fejed? *Kérdezte mosolyogva a 70-ik évet megütő néni.*
- Köszönöm jobban. *Ha azt mondtam jól hazudok. Majd amikor kiment Paul vissza állt az ágyam szélére.*
- Köszönöm....hogy így aggódsz értem.

-Ez a dolgom*mondtam, s még mindig mosolyogtam. örültem, hogy jobban van, de ez volt az előbb is. jobban lett aludt egy kicsit, de aztán előjöttek azok a fájások. és még az is rátett egy lapáttal az idegességi mércémre, hogy az orvosok nem tudják, mi lehet a baja.*

* Elmosolyodtam, majd fölkeltem nagy nehezen az ágyból, és oda ültem az ablakba. A redőnyön ár hallottam a kocsik dudálását. Az a tipikus reggeli hangulat. *
- Nem akarok benn maradni hetekig. Vagy 3-nál több napig. *Mondtam kicsit bánatosan, még mindig a redőnyön kifele bámulva.*

-Ha doktor úr azt mondja, hogy bent kell maradnod akkor nincs más választás. Sajnálom. Csak a biztonságodat szeretném. *mondtam bánatosan,d e reméltem, ho1gy megérti*

- Jó...*Mondtam egy kicsit szomorkásan, majd vissza ültem az ágyra Paul mellé.*
- Na mesélj valamit. Úgy se tudtunk tegnap előtt mindent megbeszélni. *Mondtam mosolyogva.*
- Hova menjünk ha kiengednek?

-Azt attól függ, hogy mit engednek meg neked, hogyha kiengednek.*mondtam mosolyogva*-Annyira örülök, hogy jobban vagy. De félek, hogy megint visszajön az a hasfájás. Mind pár órával ezelőtt*vallottam be*

- Ja nem, az a csokis palacsintától volt. Bizonyára az edzés tette ezt. De a fej fájás a baleset miatt volt. Elkezdett forogni velem a világ. *Mondtam kezemmel mutogatva.*...Sőt biztos hogy a baleset miatt volt, mert a ebhely fájt inkább. *Emeltem le hajamat a ragtapaszról, hogy lássa. Sóhajtottam egyet néztem egy kis ideig, majd közelebb csusszantam hozzá.**

-Hát...egyik sem jobb. *mondtam, s egy puszit nyomtam ismét a fehére.*-Szeretlek*suttogtam*

- Én is...*Mondtam közbe homlokon, még mindig övére volt támasztva.*
- Egyszer. khm...fölvállalod hogy én vagyok a barátnőd, vagy nem engedné meg a managered, és a másik 3 zenekari társad, vagy a rajongók miatt?

-Miért ne vállalnálak fel? Sőt büszkén mutatom, hogy az én barátnőm a világ legeslegszebb nő az egész Földkerekségben.*mondtam, büszkén, s nagy mosollyal*

- Köszönöm. *Mondtam mosolyogva, és ez eszméletlen jól esett.*...te meg a világ legfantasztikusabb pasija vagy. *Néztem szerelmesen, majd lassan oda hajoltam, és megcsókoltam.*
- És a többiek tudják már, hogy jársz velem?

-Igen! Meséltem rólad. Nem helyeselték, de nekik is volt barátnőjük. És én mindig végignéztem, hogy mi történik ilyenkor a bandával. Néha kimaradozik, meg ilyenek. És minden bizonyára megértik.*mondtam, s visszacsókoltam*

* Kicsit meghökkentem azon amit mondott, majd megcsókolt, így jobban lettem.*
- Szóval nem helyeslik...*Mondtam fejemet lehajtva, majd fölnéztem.*
- De jó. Utálnak....remek. *Mondtam a végét már halkan.*

-Nem! Dehogy utálnak! Csak nem szeretnék, hogy esetleg miattad szétmenjen a banda. Mivel nekem még a banda óta nem volt barátnőm és nem tudják, hogy hogyan kezelném*mondtam. nem akartam, hogy ezt félreértse*

*Néztem nagy vigyorral majd lassan.*
- Mi? *Még mindig vigyorral arcomon, mely már kezdett hamisulni. *
- Öhm..khm. Paul. *Mondtam kezemmel nyugtatva magamat.*
- Azt hiszik, hogy miattam szét mehet a banda? *Néztem rá hamis vigyorral.*
- Tisztázzuk. Én kikérem magamnak, sose szedném szét a bandát. Hogy aztán az egész világ gyűlöljön, Neeem. És az ő barátnőik nem szedhették volna szét? De. Csak hogy én nem vagyok olyan. Ezért akarom hogy a koncertet ne hagyd ki. *Mondtam, majd bementem a szobám mosdójába. Becsuktam az ajtót, kétkezemmel a mosdó kagylónak támaszkodtam, és néztem a tükörben lévő sápadt arcot. Közbe szemem alatt végig simítottma a bőrt, tényleg én vagyok-e az.