Játszótér

....

-Tényleg kihalt egy környék!*mondtam kacagva és beleültem az egyik hintába*

- Na mi van? Játszunk? *Kérdeztem nevetve, majd adtam egy taslit a karjára. Majd bele ültem a mellette lévő hintára. A levegő kezdett lehűlni, és sötétebb is volt. Már senki nem volt kinn az utcán.*
- Nem aggódsz, hogy már tűvé tették érted a várost?
* Néztem ismét a szokásos manó arcommal, amit úgy szeretnek látni az emberek. Nem tudom mi olyan érdekes benne. Vagy egyáltalán mi olyan édes benne. De szemmel mélyen az övébe néztem. Nem tagadom hogy jó volt vele. Sőt. Vicces is volt, mert amikor fölkeltem, nem is gondoltam volna, hogy egy híresség mellett kötök ki, este 7 órakor, a játszótéren egy hintán.*

-Nem! Nem kell mindig együtt lennünk. Lehetne egy kicsit több magánéletünk. Szinte mindenhova együtt megyünk. Már ne érts félre, bírom a srácokat, de kell egy kis időt azért mással is tölteni. Nem gondolod?*az arca olyan aranyos volt...és a szeme arra nincsenek szavak...*

- De. *Mondtam elismerően, majd lassan felkeltem, bár nem volt hozzá kedvem, mert olyan jó helyem volt a hintán, de még is indulásnak eredtem lassan a szemben lévő padra. Arcom már fehér volt de még is rózsaszín árnyalatú a hidegtől, szemem alatt a bőr pirosan fénylett.*
- Mesélnél nekem erről a zűrzavarról, amit itt van?
* Kértem egy kis szünet után, közbe pedig sóhajtottam egy nagyot.*

-Nem tudok mit mesélni róla. Ahova megyünk mindig hatalmas rajongói sereg támad ránk.*mondtam szomorúan. én a hintában a maradtam, s elkezdtem magam egy kicsit lökdösni...*

- Értelek. Ez azért eléggé nyomorult érzés lehet nem? *Mondtam, közbe lassan oda sétáltam a hintához, és mellé álltam.*

-A többiek szeretik, hogy ennyi nő rajong értük. De én nem. És tényleg szar...*vallottam be.*-Nah, de mindegy. Beszéljünk Rólad!*kezemet rámutatva.*

- Oh...hát mit meséljek? *Nevettem föl, majd vissza ültem a mellette lévő hintára.*
- No lássuk csak...eléggé nagy a családom. 1 nővérem egy hugom, és plussz két bátyám. *Mondtam nevetve.*
- Ha látnád a családi mérkőzéseket. *Nevettem el magamat ismét.*...persze a nővérem és az egyik bátyám mindig hozza a társát.

-Mérkőzések??*kérdeztem kíváncsian....*"tényleg jó nagy családja van"*gondolkoztam el.*-Milyen mérkőzések?*kérdeztem még egyszer*

- Hát...sokféle. Amerikai futball, foci, kosár, baseball, de valamikor bunyót is produkálunk. Persze ne úgy képzeld el hogy elverjük egymást. *Nevettem föl, majd az ölébe ültem, átkaroltam a nyakát, majd megcsókoltam, elég hosszan, és ezt folytattam.*

-Akkor nagyon..sportos család...lehettek...*mondtam nehezen a csókok között...olyan jó érzés volt...ilyen még sosem volt...hatalmába kerít.*

- Igen. Eléggé. Nagyon szeretek focizni. Rendszeresen járok edzés-re. Anyu barátja az ismerős. Úgy barátja. Elváltak a szüleim. de jó mert a három legidősebb már el is költözött. Tudod...diploma, és találtak munkát meg lakást. De szinte minden hétvégén lejárnak ide. Tudod családi programok. *Mondtam mosolyogva, majd adtam ismét egy csókot neki.*

-Én is tudok focizni. Igaz nem a legjobb vagyok, de ha nincsen más dolgom akkor szoktam csinálni*mondtam...csak mosolyogtunk, s hintáztunk, hosszú percekig...*

- Igen??? *Csodálkoztam, közbe még mindig vigyorogtam.*...akkor gyerünk. *Mondtam majd fölvettem a földről egy labdát, és oda futottam a játszótér melletti focipályára, ahova edzésre járok. Még nem volt sötét, így tudtunk játszani.*
- Na mi van McCartney. Csak nem tartasz egy lánytól. *Cukkoltam fel egy kicsit.*